Egyértelmű kontextusba helyez egy alkotót a pécsiség

2022 júliusának első hetében kiemelkedő pécsi pályakezdő képzőművészeket látunk vendégül Tállyán. Őket kérdeztük többek között arról, hogy mit jelent számukra a művészet és Pécs, mi a célja a munkáiknak, hogy mit várnak a programtól és Tállyától. Kérdéseinkre válaszolt Nyári Flóra és Sápi Márton szobrászművész, Ódor Bence István festőművész és Getto József festő- és szobrászművész, aki összeválogatta a csapatot, amely majd a művésztelepen fog alkotni.

Getto József és Nyári Flóra Pécsett születtek, és nem mellesleg együtt is élnek ott. Mindkettőjükre nagy hatással volt Nyári Zsolt szobrászművész, aki Flóra édesapja és aki József és Sápi Márton mestere is volt a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziumban. Flóra és József szülei is művészek voltak, ebben a közegben nőttek fel, Pécs mégis többet jelent nekik, mint egyszerűen a szülővárost.

„Ma már egyből egyértelmű kontextusba helyez egy alkotót a pécsiség” – mondja Getto József. Szerinte Pécs igazi kulturális gyűjtőhely, ahol város művészkocsmáiban generációtól független diskurzusok folynak, ez a tudás átadásának eszköze is. „Tavaly ünnepelte 25. születésnapját a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Kara, ami 2012-től a Zsolnay Kulturális Negyed falain belül működik. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy európai szinten is egyedülálló műtermekkel várja a hallgatóit.”

Nyári Flóra: Porfürdő

Flóra Budapesten végezte el az egyetemet, de a szíve visszahúzta Pécsre, ahol elvégezte a képzőművésztanár szakot is. Most a Pécsi Művészeti Gimnázium Szakgimnázium és Technikumban tanít művészettörténetet és rajzot.

„Nagyon jó tapasztalat volt az egyetemi éveimet Budapesten tölteni, de mindvégig azt éreztem, hogy mégiscsak Pécs az igazi otthonom, ezért már vártam, hogy visszaköltözhessek.”

„A művészeti oktatás és a pezsgő művészeti élet rengeteg művészt vonz Pécsre, így a város arányaihoz képest egy meglehetősen nagy művészközösség jött létre, akiknek tagjai aktív párbeszédet folytatnak egymással. Bármelyik este sétálunk a belvárosban, biztosan összefutunk egy-egy ismerős művésztársasággal.”

Flóra műveiben is megjelenik az otthona és sokszor inspirációt ad neki Pécs építészete és élővilága.

„A szoborsorozat, amin most dolgozom, az otthonomhoz kapcsolódik, egészen pontosan a tettyei környezethez, ami Pécs egyik nagyon jellegzetes városrésze. Gyermekkori érzéseket idézek fel, amelyeket ma is tisztán érzek, ha a kátránypapíros lapos tetőnkön ülve figyelem a macskákat.”

Egyértelmű volt, hova szeretnék menni

Sápi Márton és Ódor Bence István nem pécsi születésűek, de egyértelmű volt számukra, hogy gyerekkorukban is megmutatkozó tehetségüket az ottani iskolákban fejlesszék tovább. Márton már a szakközépiskolát is ott végezte, majd az egyetemen folytatta tanulmányait, ahová már Bence is járt.

„Megkedveltem Pécset mint várost, és annak hangulatát, emiatt döntöttem úgy, hogy egyetem alatt is itt maradok. Meggyőző volt a PTE MK műhelyeinek felszereltsége, tudtam, hogy itt biztosan tudom bővíteni az eszköztáramat és fejleszteni a már meglévő tudásomat.” Márton szerint a magyar társadalom nem találkozik eleget a kortárs művészettel – vagy ha találkozik, nem igazán érti, értékeli azt –, de Pécs kicsit más, mert ott pezseg a művészélet.

„Pécsen sok tehetséges fiatal van, akik, úgy tűnik, hogy itt is maradnak. Számos nagy mester (Keserű Ilona, Bencsik István), Művészeti társaság (Pécsi Műhely) köthető Pécshez és ez a szellemiség jó, alapot biztosít a fiatalabb generációnak” – mondja Márton.

Ódor Bence István is osztja Márton véleményét, habár csupán az egyetemi éveiben költözött Pécsre és aztán 9 évet ott is élt, már korábban is sokat járt oda nővére miatt, és ekkor szeretett bele a városba.

„Később megismerkedtem a pécsi kultúrával, könnyűzenével, és mire elérkeztem az egyetemválasztásig, egyértelmű volt, hogy hova szeretnék menni. Az egyetem, az ott tanítók és a hallgatók, az a családias hangulat elég jó alapot adott ahhoz, hogy ebben a szakmában tevékenykedhessek. Kilenc évet éltem ott, néhány hónapja költöztem fel Budapestre, hogy itt is kipróbáljam magam, de Pécs az mindig Pécs marad, szívesen megyek oda vissza.”

Mivel Bence művészetének jelentős részét képezi a fényképészet, műveiben gyakran megjelenik a város.

„Fotók alapján dolgozom, ezért sokat sétálok, biciklizem és naplószerűen lefényképezek mindent, ami később használható lehet, vagy csak úgy érdekes.”

Csak az alkotás

Az általunk megkérdezett pécsi művészek szinte mindannyian egyetértettek abban, hogy a legjobb ezekben az alkotótáborokban, hogy egyfolytában, szinte megszakítás nélkül alkothatnak egy inspiráló környezetben. Getto Józseftől megtudtuk azt is, hogy ritka, ha egy művész egy-két héten keresztül folyamatosan tudjon alkotni, ezért kincs számukra ez az időszak.

„Egy művésztelepen mindez megvalósulhat, velem azonos érdeklődésű emberekkel együtt, beszélgetve egymás munkáiról. Ilyenkor minden sokkal koncentráltabb, többször jöttem már úgy haza művésztelepről, hogy az ott szerzett tapasztalatokból dolgoztam a következő évben.”

Sápi Márton szerint egy fiatal művésznek igazi sikerélmény bekerülni egy ilyen művésztelepre és alig várja, hogy minden idejét alkotással tölthesse. „Jó lehetőségnek találtam, mivel itt a fiatalok a célközönség és ilyen lehetőség nem sokszor adódik, frissen kikerülve az egyetemről. Egyetem után nehéz bekerülni a művésztelepekre, számomra nagyon fontos, hogy olyan emberekkel tudjak beszélgetni, akik hasonló gondolkodásúak, egy az érdeklődési körünk. Az egymás mellett folyó alkotói folyamat feltöltődést jelent számomra.”

Flóra szerint is ez egy ritka lehetőség, hogy egy ilyen jó társaság jöjjön össze emberi és művészeti szempontból egyaránt. „A szobraimon az otthoni műtermünkben szoktam dolgozni, egy művésztelep, mint például a mostani ArtIsTaille, jó lehetőség arra, hogy kimozduljak a megszokott közegből, és új környezetben inspirálódjak.”

Egyedül Flóra járt korábban már Tállyán a Hello Wood Építész Mustra nevű művésztelep keretében, 2017-ben. Volt lehetősége bejárni Tokaj környékét, és úgy gondolta, hogy az egész vidék magával ragadó. „A Mallioth-kastélyt viszont még csak képeken láttam, de az biztos, hogy gyönyörű helyszíne lesz a művésztelepnek, alig várom, hogy lássam a valóságban is!”

Sápi Márton és Ódor Bence István a társaság miatt is vág bele a programba, hisz legtöbben már régóta ismerik egymást. Márton szerint mindig pozitív élmény együtt alkotni más művészekkel és megismerni az ő gondolkodásukat.
 
„Getto Józsi volt évfolyamtársam szólt, hogy lesz ez a művésztelep Pécsi kötődésű művészekkel, és mivel szeretek velük találkozni, nem volt kérdés, hogy megyek-e” – meséli Ódor Bence.

Getto József szerint a környezet rendkívül fontos alkotás szempontból és az is, hogy megbecsülve érezzék magukat. „Szerintem Tállya és a Mailloth-kastély ideális hely lehet egy művésztelepnek. Én már nagyon várom!”

Korga Szabina